Home
www.grapplingsport.com
FILA VB Krakkó összefoglaló PDF Nyomtatás E-mail

 

 

Senior World Grappling, Pankration & Amateur MMA Championship – Krakkó, Lengyelország

Idén November 15-től 18-ig Lengyelország, Krakkó látta vendégül a FILA égisze alatt rendezett Grappling, Pankráció és Amatőr MMA versenyszámokban megmérettetni érkezett versenyzőket, edzőket és szurkolókat.

Az eredetileg Oroszországba, Moszkvába tervezett versenyt az utolsó pillanatban törölték, így történt, hogy a rendezvény átkerülhetett Lengyelországba. De az átszervezés és a nem kis változtatás sem szegte kedvét a küzdeni vágyóknak. 5 kontinens 23 országa képviseltette magát ezen a neves rendezvényen. Idén a megannyi induló nemzet között először köszönthettük Luxemburgot, Samoát és Ausztráliát is.


A már megszokott magas színvonalú nemzetközi FILA versenyek sorából az idei világbajnokság sok újdonságot hozott a versenyzők számára, csakúgy, mint ahogy a versenyzők szereztek izgalmas pillanatokat a profi és látványos meccsekkel a nézők és érdeklődők számára. A súlycsoportokat az UFC (USA) által is használt súlycsoportokhoz igazítva határozták meg a korábbi évektől eltérően. A mérlegelés nem egy nappal megelőzően, hanem a verseny napján hozzávetőlegesen 1-1,5 órával a meccsek kezdete előtt történt. A mérlegelés, orvosi vizsgálat és Gi-k ellenőrzése is nagyon szigorú volt. A nevezett súlycsoportot egyetlen dekával sem lehetett meghaladni, ami automatikusan az adott súlycsoportból való kizárást jelentette.

Újdonság volt még a négy napos bajnokságon, hogy az egyes versenyszámok eltérő napokon lettek megrendezve. Így az első napon a Pankráció meccsek foglalták el mind a három szőnyeget. A második napon az amatőr MMA mérkőzések töltötték meg a lelátókat, amit a No-Gi Grappling követett és végül az utolsó napon a Gi-s földharc hozta lázba a nyerni vágyókat.

A világbajnokság mind a négy napján voltak Magyar érdekeltségű meccsek. A verseny első napján Pankrációban volt a legtöbb magyar induló. Stregova Zsolt -92Kg kategóriában az Azeri Hadiyev Akbertnek egy karfeszítéssel hozta tudomására, hogy ő a jobb. Zsolt ennek ellenére a dobogó második helyét foglalhatta el.


Nagy Ferenc Jácint a +100Kg-kos kategóriában a gigászira nőtt Ukrán Mishchenkóval folytatott heroikus küzdelemben egy szerencsétlen esés közben vállsérülést szenvedett, így sajnos csak a dobogó harmadik fokáig jutott és nem tudott tovább mérkőzni az ellenfelek nagy megkönnyebbülésére.

Sztrancsik Balász a -62kg-os kategóriában a magyarok közül a legtöbb meccset vívva, négy mérkőzésen keresztül végzett a megtisztelő harmadik helyen. Az őt fős mezőnyben a körmérkőzéseken Lengyelország, Azerbajdzsán, Ukrajna és Kazaksztán tapasztalhatta meg milyen kesztyűben dudálni.


 

Hollósi Csaba a -66kg-os kategóriában nevezett versenyzők útját rögösítette a dobogó első foka felé. A 6 fős divízióban kettő nyertes és egy vesztes mérkőzéssel állhatott a dobogó harmadik fokára.


Az MMA napján nagyon izgalmas és látványos, az amatőr jelzőt olykor meghazudtoló profi meccseket láthattunk. Ebben a versenyszámban Juhász József lépett Magyarország színeiben a szőnyegre. Ott az igen erősnek számító Orosz és Azerbajdzsáni ellenfelektől szenvedett vereséget, így a 6. helyen végzett.

Az egyik legnépesebb nevezőtábort a már szombaton tartott No-Gi Grappling versenyszám tudhatta magáénak olyan nevekkel, mint a 41 éves UFC harcos Jeff Monson. Hihetetlen technikai repertoár és felkészültség jellemezte a versenyzőket. A Birkózók és Brazil Ju-Jitsusok tarkította nagyon erős mezőnyt négy magyar harcos is duzzasztotta. Sztrancsik Balázs (-62Kg), Sárközi Róbert (-92Kg), Laczkó Balázs (-100Kg) és Kalmár István (+100Kg)

És mint hab a tortán, úgy érkezett el a vasárnap, ahol a Gi-Grappling koronázta meg a négy napos versenyt. A nevezett 23 ország legkiválóbb földharcosai jöttek el. Már csak a meccsek figyelemmel kisérésével is rengeteget lehetett tanulni. Itt természetesen a Brazilian Ju-Jitsuban jártas versenyzők voltak dominánsak. A vasárnap két Magyar induló Rőfi Gyula (-62kg) és Hollósi Csaba (-71kg) számára tartogatott kihívásokat. Hollósi Csaba sajnos pontozással kapott ki első meccsén az Orosz Yanakidis Lonnistól, amit Rőfi Gyula két izgalmas meccsel a dobogó harmadik fokára állva torolt meg.


Összességében egy nagyon színvonalas és a világ legjobb versenyzőit felvonultató versenyen lehettek ott a Magyar harcosok. Az elmúlt évek versenytapasztalatiból okulva, az idei évben a Világbajnokság zökkenőmentesen zajlott. A bírói oldal már a verseny kezdete előtt pár nappal megkezdte a munkát így is biztosítva a profi hátteret. A Magyar csapat rengeteg biztatást kapott a bírói oldalt erősítő Papp Valértól és Márhoffer Mártontól, akik a négy napon át folyamatosan, szünet nélkül látták el a bírói feladataikat.

Az egyre több és jobb versenyzőt egy fedél alatt összegyűjtő FILA rendezvények mára olyan alkalmak egyikei lettek, ahol miden olyan, a sportban valamit elérni is kívánó versenyző meg kell jelenjen, aki a legjobbakkal akar küzdeni, és a legjobbak közül szeretne kiemelkedni.

 

A teljes Magyar eredménylista:

Stregova Zsolt Pankráció -92Kg 2. hely

Nagy Ferenc Jácint Pankráció +100Kg 5. Hely

Gi-Grappling 3. Hely

Sztrancsi Balázs Pankráció -62kg 3. Hely

No-Gi Grappling 10. Hely

Hollósi Csaba Pankráció -66kg 3. Hely

Gi-Grappling -71kg 9. Hely

Sárközi Róbert No-Gi Grappling -92kg 12. Hely

Laczkó Balázs No-Gi Grappling -100kg 9. Hely

Juhász József Amatőr MMA -62kg 6. hely

Kalmár István No-Gi Grappling +100kg 5. Hely

Rőfi Gyula Gi-Grappling -62kg 3. hely

 
Edzőképzés a Testnevelési Főiskolán PDF Nyomtatás E-mail

Grappling sportedző és sportoktató képzések indulnak a Testnevelési Főiskolán.

A részletek megtalálhatóak itt:

Sportedző képzés kiírása

Sportoktató képzés kiirása

Sportedző képzés jelentkezési lap

Sportoktató képzés jelentkezési lap

Szövetségi javaslat

 

 
III. FILA Grappling NO GI csapatbajnokság PDF Nyomtatás E-mail
2012. október 29. hétfő, 16:29

IDŐPONTVÁLTOZÁS!

A III. FILA Grappling NO GI csapatbajnokság 2012. december 2-án kerül megrendezésre a BVSC-Dega Birkózószakosztály edzőtermében. (Budapest XIV. Tatai út 84.)

A teljes versenykiírás letölthető innen.

 
Megemlékezés PDF Nyomtatás E-mail

2012.augusztus 24-én autó baleset következtében 36 évesen elhunyt dr. Kaáli Sándor, a 2011-es Tamásiban megrendezésre került FILA Grappling Junior és Veterán Világbajnokság orvosa, aki az országos gyermek brazil jiu jitsu bajnokságokon is ellátta az orvosi teendőket. Önkéntes munkájáért örökké hálásak leszünk, halálával nem csak egy kiváló szakembert, de egy barátot is elveszítettünk. Bár ne kellene leírni ezeket a sorokat:

Nyugodj Békében Sanyi !


 
Grappling EB Brüsszel 2012 PDF Nyomtatás E-mail

 

2012. június 27-30 között zajlott az idei FILA Grappling Európa Bajnokság, ami ezúttal Brüsszelben került megrendezésre.

A magyar csapat az előzetesen leadott 19 nevezéssel ellenére csak 9 versenyzővel képviseltette magát a versenyen, de ez a kis létszámú csapat becsületesen állt helyt az erős mezőnyben. Sajnos csapatvezető nem tudta elkisérni a versenyzőket, de így is mindig volt valaki a csapatból, aki a szőnyeg sarkából segített, míg a többiek a lelátóról szurkoltak. Csapatszellemből nem volt hiány!

A 4 nap alatt összesen 292 mérkőzést láthattak a nézők 21 ország részvételével, minden nap egy-egy fogásnemben.

A szervezésben nem volt hiba, gördülékenyen zajlott minden. Fontos változtatás az eddigi versenyekhez képest, hogy a mérlegelés egy napon volt az adott versenyszámmal és ezzel egyidőben minden versenyző felszerelését is ellenőrizték.

Az első napon pankrációban mérhették össze a tudásukat a versenyzők, ezen a napon volt a legkevesebb mérkőzés (valamivel kevesebb, mint húsz), magyar induló nélkül. A legfontosabb változás a szabályokban, hogy az idei évtől csak a Gi az elfogadott ruházat az Endyma a továbbiakban nem az.

A második nap a no gi grappling jegyében telt el. Mint mindig, most is ebben a versenyszámban volt a legtöbb nevezés. Összesen 130 mérkőzést láthattak a nézők, melyek három szőnyegen folytak párhuzamosan. Itt már izgulhattunk magyar versenyzőinkért. Kalmár István szépen menetelt a döntőig, ahol sajnos egy óriásira nőtt spanyol megállította. Kmegy Daninak a 11 fős mezőnyben nem kedvezett a sorsolás, már a táblára kerülésér is meg kellett mérkőzzőn, ez nem okozott neki problémát. A döntőbe kerülés nem sikerült, de a bronzmérkőzést biztosan hozta. Így nap végén egy ezüst és egy bronzéremnek örülhettünk.

No Gi eredmények:

Kalmár István +100kg 2.

Kmegy Dániel -66kg 3.

Meksz Alexa -58kg 6.

Kárászi Balázs -92kg 11.

Laczkó Balázs -100kg 11.

A harmadik nap a BJJ napja volt. Fontos szabálymódosítás ebben a versenyszámban, hogy az összes többivel ellentétben itt a guardba húzásért az ellenfél nem kapja meg a földrevitelért járó 1 pontot, viszont fogás nélkül leülni továbbra is intéssel jár! Ebben a fogásnemben összesen 92 összecsapás zajlott le a nap folyamán. A magyar versenyzők ezt a napot is eredményesen zárták. Szekeres Ákos a legnépesebb csoportban (13 induló) magabiztosan nyerte meg minden meccsét a döntőig, ahol egy rendkívül technikás mérkőzésen pontozással maradt alul olasz ellenfelével szemben.

Gi eredmények:

Szekeres Ákos -84kg 2.

Jani István +100kg 4.

Meksz Alexa -58kg 6.

Budai Zoltán -71kg 6.

Kárászi Balázs -92kg 7.

Az esemény zárónapján 53 amatőr MMA mérkőzést láthattunk ami jóval több volt, mint azt előzetesen várták. A küzdelmek egy szőnyegen zajlottak, emiatt ezen a nap volt a leghosszabb az összes közül. Ezen a napon két versenyzőnk lépett a szőnyegre, Jani István első mérkőzésén annyira megverte grúz ellenfelét, hogy az a második mérkőzésére már ki sem állt, így István egy teljesen friss és nála jóval nehezebb orosz ellen kellett megkűzdjön a döntőben. Egy peches kezdés után óriási hajrával felzárkózott, leütötte ellenfelét és biztosan nyert volna, ha az óra és egy kétes bírói ítélet nem akadályozza meg ebben.

MMA eredmények:

Jani István +100kg 2.

Juhász József -62kg 4.

Ezúton szeretnék gratulálni minden magyar versenyzőnek az elért helyezésekhez és további eredményes versenyzést kivánni.

Sárközi Robinak sajnos nem sikerült befogynia a súlycsoportjába egy másik verseny miatt így nem tudott elindulni a versenyen, de is nagyon hasznos tagja volt a magyar csapatnak, sokat segített a többieknek a verseny során.

A teljes magyar csapat:


Versenyzők:

Budai Zoltán

Jani István

Juhász József

Kalmár István

Kárászi Balázs

Kmegy Dániel

Laczkó Balázs

Meksz Alexa

Sárközi Róbert

Szekeres Ákos

Bírók:

Nagy József

Szőts Gábor

A hivatalos eredmények és a jelenlegi világranglista letölthető:

No Gi

Gi

Pankráció

Amatőr MMA

Világranglista

 
2012 Versenyeredmények E-mail

Elérhetőek a II. Dorog Kupa és a III. Magyar Bajnokság eredményei.

- II. Dorog Kupa

III. Magyar Bajnokság

 
III. Magyar Bajnokság PDF Nyomtatás E-mail
2012. április 19. csütörtök, 12:38

III. Magyar Bajnokság Grappling (GI, NO GI), Pankration, Amatőr MMA Versenyágakban

Időpont: 2012. május 12.-13.

Helyszín: Csepel SC Alapítvány Sportcsarnoka

1212 Budapest Béke tér 1.

Teljes versenykiírás letöltése

Jelentkezési lap letöltése


 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

6. oldal / 11